A civil kurázsi
Üdvözletem mindazoknak, akik ide klikkeltek
a „www.nyirpazony.eoldal.hu"- weblapnak
a civil kurázsit vizsgáló aloldalára!
I.)
MILYEN VOLT NYÍRPAZONYBAN A KÖZÖSSÉGI ÉLET RÉGEN?
A)
A II. világháború előtt a templomok és felekezeti iskolák köré szerveződött a közösségi élet és a faluban volt egy magán - mozi is. A háború után egy ideig még ez volt a falu kultúrháza, de az 50-es évek elején összeomlott.
A XX. század közepén még tényleg volt egyes portáknál, az utca felől vékony léc -, vagy deszkakerítés és a kapu mellett volt egy-egy kispad, ahová különösen meleg nyári estéken kiültek az öregedő nénik és bácsik azért, hogy kitárgyalják a világ ügyeit-bajait! Később következett a faoszlopos-dróthálós, majd a betonoszlopos-acélkeretes-drótfonatos, végül az elzárkózó, magasított betonkerítések vagy a hivalkodó, kovácsolt vasból való kerítések kora. Bizony a lóca már nem került vissza a járda mellé és nem törődtek már az emberek, csakis önmagukkal!
A „pápisták" a miséről vagy a „kálvinisták" az istentiszteletről hazafelé mendegélve beszélgettek, barátkoztak egy kicsit egymással. Volt idő, hogy a pápistáknak nevezett görög katolikusok csak a görög katolikusokkal álltak szóba és a más vallásúak által kálvinjankóknak csúfolt reformátusok csakis a reformátusokkal elegyedtek. Abban az időben, amikor a kétféle világrendszer, vagyis a kapitalizmus és a szocializmus olyan élesen szemben állt és a vallásos emberek hátrányban voltak az ateistákkal szemben, még a különböző vallások hívei is elhatárolódtak egymástól. Az vallástalan párttagok voltak többségben. Ráadásul akkoriban a keresztényeket egymás ellen uszították! Például sem a katolikusok, sem a protestánsok nem fogadták még el akkoriban az ökumenizmus-elvét és a szombatistáknak nevezett hetednapi adventista gyülekezetet pedig mindkét felekezet tagjai mélyen lenézték.!
B)
A focirajongók a vallásuktól függetlenül összegyűltek vagy gyűlnek össze ma is az iskola melletti futballpálya szélénél és ugyanígy tettek / tesznek az italozók is a község kocsmájának udvarán, a kuglipálya előtt, vagy azok, akik régebben a főtéri ABC mellett, a presszóban társalogtak egymással estelente, vagy az ünnepnapokon.
Mikor a kultúrház és egyben mozi épülete összedőlt, attól kezdve a filmvetítéseket a református templom melletti suli 2 egybenyítható tantermében tartották. Gyakran rendeztek itt téli hétvégéken belépőjegyes bálokat. Később ácsoltak ide egy színpadot, ahol a pirosbetűs ünnepeken műsort adott elő a település ifjúsága. Egy időben a Nyírpazonyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület rendes és pártoló tagjai, a fiatal fiúk és barátnőik sokszor mutattak be itt színdarabot Haluza László tanító úr irányításával. Énekeltek itt a Röpülj páva"!
Annakidején, amikor 1957-ben elkezdődött a TV-műsorok sugárzása, akkoriban a községben nem sokan tudtak saját televízió vásárlására költeni. Éppen ezért a község vezetői a falu közös pénzből vettek egy TV-készüléket és a görög katolikus templommal szemközti, azóta már lebontott Miskolczy-féle iskolában elkezdődött az ingyenes, közös televízió-nézés! Az 70-es elejére ez a szórakozási-mód is eltünt, mert már mindenki otthon bámulta a saját tévéjét a műsor-kezdéstől a műsort záró Himnusz meghallgatásáig!
Itt, Nyírpazony községben közösséget teremtett a futball és a váratlan tűzesetek miatti örökös aggodalom!
II.)
A civil kurázsi első bizonyítéka nem más,
mint az Önkéntes Tűzoltó Egyesület életre valósága!
Az „ÖTE" már a világháború előtt, azokban az időkben szerveződött, amikor a megyeszékhely piacára innen legfeljebb gyalog vagy szekéren jutottak csak el az emberek. Nyaranta az itteni földbirtokosok és gazdagabb parasztok a szérüskertjeikbe hordták a learatott, kévébe kötött búzát. A kazlat őrizni kellett a cséplés elkezdéséig.
+
A 45-ös földosztás után a családok megtermelték maguknak a kenyérnek valót és júliusban majdnem minden udvaron emelkedett 1-1 csépeletlen, kis gabonahalom. A szárazság miatt mindig nagy volt a tűzveszély! Elég a kéményből kipattanó egyetlen szikra és máris kész a baj! Ki ne ismerné az „Ég a város"-kezdetű kánont!?
"ÉG A VÁROS, ÉG A HÁZ IS;
NEM IS EGY HÁZ, HANEM SZÁZ IS.
TŰZ! TŰZ! JAJ, DE MESSZE A KANÁLIS..."
Amikor ez a dalocska született, az emberek igen rettegtek a tűzvésztől és az oltáshoz szükséges víz hiányától. Akkoriban még a hozzánk közeli városban is sok volt a nádtetős ház, nemhogy a falunkban! Volt 1-1 vízzel teli kanális a település két végénél, ámde azok tényleg távol voltak a házak zömétől és a cséplésre váró kazlaktól. Volt néhány kerékkel vagy nyomó karral hajtható, mélyfúrású közkút a községben. (Egy a Vasvári és Petőfi út sarkánál; egy a Széchenyi és Arany János utcák kereszteződésében az óvoda előtt, egy a Főtéren, ahol az Árpád útba torkollik a Széchenyi utca és még egy az Iskola és Vasvári Pál utcák találkozásánál!) Egy faluban négy fúrott szolgáltatta a jó vizet! Voltak az udvarokban rosszabb vízű ásott kutak, amelyek sok helyen még gémeskútként működtek, vagy láncos, merülő vödrös, kerekes kútként. Esetleg modernebb, öntöttvasból készített, karos, szívó-nyomókútként hozták fel a mélyből a vizet. Itt és ekkor még álom sem volt a vízvezeték és az úgynevezett tűzcsap! Az esővizet gyűjtötte mindenki a vészhelyzetre! A nyíregyházi tűzoltókra sem lehetett még számítani akkoriban,
Az ötvenes években aratáskor még csak a kasza és a sarló ismert, meg az, hogy ez a két kézzel végzezhető, fizikai munka milyen nehéz. A csépléshez szintén a kétkezi munkások kellettek, például a kéveadogatók és kévebontók, a magot rostálók és bezsákolók, a törekkaparók, a szalmát bálázók, meg a mérlegelők, ámde legfontosabb személynek a vontatót vezető és cséplőgépet kezelő gépész számított. Korabeli mozifilmekben láthattuk, hogy maga a cséplőgép működése milyen nagyon tűzveszélyes!
Egyaránt volt egyéni érdek és közös érdek is a településen az Önkéntes Tűzoltó Egyesület megszervezése!
A józan ész diktálta annak idején a tűzfigyelő-szolgálat megszervezését és a tűzoltásra hajlandó önkéntesek kiképzését. Voltak rengetegen, akik évtizedeket szántak erre a tevékenységre az életükből. Nem feltétlenül az önzetlen segíteni vágyás motiválta erre az embereket! Lehetséges, hogy egy kicsit a jó hangulatú együttlétek, a közös programok voltak vonzóak egy művelődési lehetőségeket nélkülöző kis faluban.
Az udvarokon történő cséplések korában a gazdák kötelesek voltak legalább egy-két hordó vizet egy hosszú, tűzfészek szétverésére alkalmas farudat tartani a kazal közelben. Minden csépeltető köteles volt az őrködésbe bekapcsolódni. Nyírpazonyban egykor, nyaranta megszervezték a görög katolikus templom tornyából az aratási és cséplési figyelőszolgálatot, vagyis a magasból éjjel-nappal 2-2 ember ügyelt a környezetére. A lángok láttán ők verték félre a harangokat, ezzel riasztva a lahosságot, így értesítve a feltámadt veszélyről és a megoldandó feladatról a helybéli tűzoltókat! Az oltásra minden tagot kiképeztek! A lajtkocsi vízzel való megtöltését és a locsoló csövek kitekerését és összeszerelését előre, jó alaposan be kellett gyakorolni!
Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai télen elméleti oktatásban részesültek. Tavasszal a közösség tulajdonában lévő, oltóvizzel megtöltött lajtkocsi-szerelését gyakorolták. Évente járási és megyei versenyekre jártak. Volt olyan őszi vagy téli időszak, amikor a faluban bálokat is szerveztek a tűzoltók. Sőt! Tősgyökeres pazonyi Haluza László tanító úr rendezésében színdarabokat tanultak be és előadták azokat a református templom melletti iskola színpadán. Néha még a környébeli községekben is vendégszerepeltek vele. Volt a Tűzoltó Egyesületnek felnőtt és ifjúsági-csoportja. Ez utóbbinak sokan másokkal együtt a Krasznavölgyi Pista, Gavallér Géza és a gimnazista Vas Mityu tagja volt. Pintér János volt az egyesület parancsnoka. A parancsnokhelyettes és az egyesület pénztárosa Ölvedi Miklós volt, alhadnagyi rangban.
Mellesleg
Ölvedi Miklós bácsi, a „Mester úr" 1911-ben, Oroson született,
2003-ban, Nyíregyházán hunyt el, de Nyírpazonyban temették.
Nem volt még 33 esztendős, amikor Nyírpazonyba került, mint
gépészkovács mester a Nyíregyháza, Morgó zugi lakóhelyéről.
1944. május 15 - től kapott a faluban működési engedélyt.
Először egy Petőfi utcai bérelt helyiségben dolgozott, majd
1945 szeptemberétől, a földosztás után egy 600 öles kapott
telken, a mostani Vasvári Pál utcában kezdte építgetni a
házát és vele párhuzamosan, az udvarban a műhelyét,
mely az idők során a település legendás helyévé vált.
Valódi „intézménnyé" változott Ölvedi Miklós bácsi!
Nem volt olyan nyírpazonyi kisdiák, aki legalább
egyszer a tanító nénijével és osztálytársaival ne
sétált volna oda „üzemlátogatásra" !
Nemcsak a kohóban parázsló koksz volt izgalmas, hanem az is,
amikor a pirosan izzó vasat a mester és a segéde
a kalapácsukkal meghajlították. Jól emlékszem,
minden gyermek izgatottan próbálta ki a fújtató
húzókarjának rángatását és az üllő csengetését.
Ivancsó Laci, aki gépészmérnöknek tanult, egyszer
e műhelyben, amiről ő csak tanult az egyetemen.
Legalább 5 évtizedig aktívan használatban volt ez
az épület és csak 2005-ben bontották le!
♦
ANNAK IDEJÉN... mivel 1-2 segédjén kívül nem volt más
alkalmazott, slkerült elkerülnie a műhely államosítását.
Másodszor a termelőszövetkezetbe való beszervezését
tudta elkerülni. Évtizedeken át megtartotta az önállóságát, és
mint gépészkovács kisiparos a szocialista tulajdonviszonyok
között az úgynevezett magánszektort képviselte=„MASZEK" volt.
Éppen úgy, mint Nyírpazony település többi kisiparosa=
Farkas József, kőműves-mester a Kossuth utcában,
Magyar András kőműves-mesterek, a Nyulaskában,
Bukovenszki Mihály, ács-mester, Szabadság úton,
Duliczki András asztalos-mester, a Vasvári utcában
Csernus Tibor cipész-mester, a Táncsics utcában
Márton Miklós szabó-mester,az Arany János úton
Nagy Péter, kerékgyártó, a Jókai utcában és
Megyesán Sándor boltja, a Vasvári utcában..
Nagyon nagy kár, hogy a helyi kisiparosok életét
nem akarja bemutatni egyetlen helytörténész sem,
pedig a mai kor vállalkozói is okulhatnának belőle.
hogyan kell a lakosság igényét jól kiszolgálni !
Igazi kurázsi kellett a szocialista rendszerben
a magánszektorban (maszekként) talpon maradni!
Ölvedi Miklós sokoldalú, mondhatnánk „reneszánsz" ember volt. Eredetileg a hagyományos kovács szakmát
tanulta ki, vagyis megtanult patkót készíteni és lovat patkolni. Tudott hagyományos szekérre a vasból való
részeket sajátkezüleg elkészíteni: saroglya-tartó láncot, lőcs-szeget, fellépő vasat kovácsolni és ráfot húzni, stb.
Csinált stráf-kocsit, vaskerítést, vaskaput, üvegtetős teraszt, ácskapcsot az építkezésekhez. Élezett ekevasat,
baltát, fejszét. Szerelt mezőgazdasági kisgépeket, kerékpárt és mopedet. A nyíregyházi huszároknál megtanulta
a gyógypatkolást. Elvégezte az ív- és lánghegeszés tanfolyamokat. Kitanulta a bádogos munkákat, a gép-
és műlakatos szakmát, amezőgazdaság gépek szerelését és a kitartást, precízséget igénylő a díszmű-
kovácsolást. Az orosi és a pazonyi református templom csillárjait a 70-es években ajándékba készítette el. Épp
úgy, mint ahogy a nyírpazonyi görög-katolikus templom hatalmas toronykeresztjét is adományba csinálta, azzal
indokolva, hogy nagyon sok gör.kat. kuncsajtja van. A vasas-szakmák „professzora" volt. 13 tanulót nevelt.
Emelett a református gyülekezet presbitere volt és a helyi az önkéntes tűzoltók egyik vezetője.
__________________________
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Szep tortenet, cask az a baj hogy nem emliti Zoldesi Jozsef Kerekgyarto mestert aki a Voroshadsereg ut. 14 szam alatt elt es dolgozott.
Kulfold
(Laszlo Kiss, 2015.05.24 17:53)