Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A civil kurázsi

Üdvözletem mindazoknak, akik ide klikkeltek

a „www.nyirpazony.eoldal.hu"- weblapnak 

a civil kurázsit vizsgáló aloldalára!

I.)

MILYEN VOLT NYÍRPAZONYBAN A KÖZÖSSÉGI ÉLET RÉGEN?

A)

A II. világháború előtt a templomok és felekezeti iskolák köré szerveződött a közösségi élet és a faluban volt egy magán - mozi is. A háború után egy ideig még ez volt a falu kultúrháza, de az 50-es évek elején összeomlott.

A XX. század közepén még tényleg volt egyes portáknál, az utca felől vékony léc -, vagy deszkakerítés és a kapu mellett volt egy-egy kispad, ahová különösen meleg nyári estéken kiültek az öregedő nénik és bácsik azért, hogy kitárgyalják a világ ügyeit-bajait! Később következett a faoszlopos-dróthálós, majd a betonoszlopos-acélkeretes-drótfonatos, végül az elzárkózó, magasított betonkerítések vagy a hivalkodó, kovácsolt vasból való kerítések kora. Bizony a lóca már nem került vissza a járda mellé és nem törődtek már az emberek, csakis önmagukkal!

A „pápisták" a miséről vagy a „kálvinisták" az istentiszteletről hazafelé mendegélve beszélgettek, barátkoztak egy kicsit egymással. Volt idő, hogy a pápistáknak nevezett görög katolikusok csak a görög katolikusokkal álltak szóba és a más vallásúak által  kálvinjankóknak csúfolt reformátusok csakis a reformátusokkal elegyedtek. Abban az időben, amikor a kétféle világrendszer, vagyis a kapitalizmus és a szocializmus olyan élesen szemben állt és a vallásos emberek hátrányban voltak az ateistákkal szemben, még a különböző vallások hívei is elhatárolódtak egymástól. Az vallástalan párttagok voltak többségben. Ráadásul akkoriban a keresztényeket egymás ellen uszították! Például sem a katolikusok, sem a protestánsok nem fogadták még el akkoriban az ökumenizmus-elvét és a szombatistáknak nevezett hetednapi adventista gyülekezetet pedig mindkét felekezet tagjai mélyen lenézték.!

B)

A focirajongók a vallásuktól függetlenül összegyűltek  vagy gyűlnek össze ma is az iskola melletti  futballpálya szélénél és ugyanígy tettek / tesznek az italozók is a község kocsmájának udvarán, a kuglipálya előtt, vagy azok, akik régebben a főtéri ABC mellett, a presszóban társalogtak egymással estelente, vagy az ünnepnapokon.

Mikor a kultúrház és egyben mozi épülete összedőlt, attól kezdve a filmvetítéseket a református templom melletti suli 2 egybenyítható tantermében tartották. Gyakran rendeztek itt téli hétvégéken belépőjegyes bálokat. Később ácsoltak ide egy színpadot, ahol a pirosbetűs ünnepeken műsort adott elő a település ifjúsága. Egy időben a Nyírpazonyi Önkéntes Tűzoltó Egyesület rendes és pártoló tagjai, a fiatal fiúk és barátnőik sokszor mutattak be itt színdarabot Haluza László tanító úr irányításával. Énekeltek itt a Röpülj páva"!

Annakidején, amikor 1957-ben elkezdődött a TV-műsorok sugárzása, akkoriban a községben nem sokan tudtak saját televízió vásárlására költeni. Éppen ezért a község vezetői a falu közös pénzből vettek egy TV-készüléket és a görög katolikus templommal szemközti, azóta már lebontott Miskolczy-féle iskolában elkezdődött az ingyenes, közös televízió-nézés! Az  70-es elejére ez a szórakozási-mód is eltünt, mert már mindenki otthon bámulta a saját tévéjét a műsor-kezdéstől a műsort záró Himnusz meghallgatásáig!

Itt, Nyírpazony községben közösséget teremtett a futball és a váratlan tűzesetek miatti örökös aggodalom! 

II.)

A civil kurázsi első bizonyítéka nem más,

mint az Önkéntes Tűzoltó Egyesület életre valósága!

Az „ÖTE" már a világháború előtt, azokban az időkben szerveződött, amikor a megyeszékhely piacára innen legfeljebb gyalog vagy szekéren jutottak csak el az emberek. Nyaranta az itteni földbirtokosok és gazdagabb parasztok a szérüskertjeikbe hordták a learatott, kévébe kötött búzát. A kazlat őrizni kellett a cséplés elkezdéséig.

+

A 45-ös földosztás után a családok megtermelték maguknak a kenyérnek valót és júliusban majdnem minden udvaron emelkedett 1-1 csépeletlen, kis gabonahalom. A szárazság miatt mindig nagy volt a tűzveszély! Elég a kéményből kipattanó egyetlen szikra és máris kész a baj!  Ki ne ismerné az „Ég a város"-kezdetű kánont!?

"ÉG A VÁROS, ÉG A HÁZ IS;

NEM IS EGY HÁZ, HANEM SZÁZ IS.

TŰZ! TŰZ! JAJ, DE MESSZE A KANÁLIS..."

Amikor ez a dalocska született, az emberek igen rettegtek a tűzvésztől és az oltáshoz szükséges víz hiányától. Akkoriban még a hozzánk közeli városban is sok volt a nádtetős ház, nemhogy a falunkban!  Volt 1-1 vízzel teli kanális a település két végénél, ámde azok tényleg távol voltak a házak zömétől és a cséplésre váró kazlaktól. Volt néhány kerékkel vagy nyomó karral hajtható, mélyfúrású közkút a községben. (Egy a Vasvári és Petőfi út sarkánál; egy a Széchenyi és Arany János utcák kereszteződésében  az óvoda előtt, egy a Főtéren, ahol az Árpád útba torkollik a Széchenyi utca és még egy az Iskola és Vasvári Pál utcák találkozásánál!) Egy faluban négy fúrott szolgáltatta a jó vizet! Voltak az udvarokban rosszabb vízű ásott kutak, amelyek sok helyen még gémeskútként működtek, vagy láncos, merülő vödrös, kerekes kútként. Esetleg modernebb, öntöttvasból készített, karos, szívó-nyomókútként hozták fel a mélyből a vizet. Itt és ekkor még álom sem volt a vízvezeték és az úgynevezett tűzcsap! Az esővizet gyűjtötte mindenki a vészhelyzetre! A nyíregyházi tűzoltókra sem lehetett még számítani akkoriban,

Az ötvenes években aratáskor még csak a kasza és a sarló ismert, meg az, hogy ez a két kézzel végzezhető, fizikai munka milyen nehéz. A csépléshez  szintén a kétkezi munkások kellettek, például a kéveadogatók és kévebontók, a magot rostálók és bezsákolók, a törekkaparók, a szalmát bálázók, meg a mérlegelők, ámde legfontosabb személynek a vontatót vezető és cséplőgépet kezelő gépész számított. Korabeli mozifilmekben láthattuk, hogy maga a cséplőgép működése milyen nagyon tűzveszélyes!

Egyaránt volt egyéni érdek és közös érdek is a településen az Önkéntes Tűzoltó Egyesület megszervezése!        

A józan ész diktálta annak idején a tűzfigyelő-szolgálat megszervezését és a tűzoltásra hajlandó önkéntesek kiképzését. Voltak rengetegen, akik évtizedeket szántak erre a tevékenységre az életükből. Nem feltétlenül az önzetlen segíteni vágyás motiválta erre az embereket! Lehetséges, hogy egy kicsit a jó hangulatú együttlétek,     a közös programok voltak vonzóak egy művelődési lehetőségeket nélkülöző kis faluban.

Az udvarokon történő cséplések korában a gazdák kötelesek voltak legalább egy-két hordó vizet egy hosszú, tűzfészek szétverésére alkalmas farudat tartani a kazal közelben. Minden csépeltető köteles volt az őrködésbe bekapcsolódni. Nyírpazonyban egykor, nyaranta megszervezték a görög katolikus templom tornyából az aratási és cséplési figyelőszolgálatot, vagyis a magasból éjjel-nappal 2-2 ember ügyelt a környezetére. A lángok láttán ők verték félre a harangokat, ezzel riasztva a lahosságot, így értesítve a feltámadt veszélyről és a megoldandó feladatról a helybéli tűzoltókat! Az oltásra minden tagot kiképeztek! A lajtkocsi vízzel való megtöltését és a locsoló csövek kitekerését és összeszerelését előre, jó alaposan be kellett gyakorolni!

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai télen elméleti oktatásban részesültek. Tavasszal a közösség tulajdonában lévő, oltóvizzel megtöltött lajtkocsi-szerelését gyakorolták. Évente járási és megyei versenyekre jártak. Volt olyan  őszi vagy téli időszak, amikor a faluban bálokat is szerveztek a tűzoltók. Sőt! Tősgyökeres pazonyi Haluza László tanító úr rendezésében színdarabokat tanultak be és előadták azokat a református templom melletti iskola színpadán. Néha még a környébeli községekben is vendégszerepeltek vele. Volt a Tűzoltó Egyesületnek felnőtt és ifjúsági-csoportja. Ez utóbbinak sokan másokkal együtt a Krasznavölgyi Pista, Gavallér Géza és a gimnazista Vas Mityu tagja volt. Pintér János volt az egyesület parancsnoka. A parancsnokhelyettes és az egyesület pénztárosa Ölvedi Miklós volt, alhadnagyi rangban.

Mellesleg  

Ölvedi  Miklós bácsi, a „Mester úr" 1911-ben, Oroson született,

2003-ban, Nyíregyházán hunyt el, de Nyírpazonyban temették.

Nem volt még 33 esztendős, amikor Nyírpazonyba került, mint

gépészkovács mester a Nyíregyháza, Morgó zugi lakóhelyéről. 

1944. május 15 - től kapott a faluban működési engedélyt.

Először egy Petőfi utcai bérelt helyiségben dolgozott, majd

1945 szeptemberétől, a földosztás után egy 600 öles kapott

telken, a mostani  Vasvári Pál  utcában kezdte építgetni a

házát és vele párhuzamosan, az udvarban a műhelyét,

mely az idők során a település legendás helyévé vált.

Valódi „intézménnyé" változott Ölvedi Miklós bácsi!  

Nem volt olyan nyírpazonyi kisdiák, aki legalább

egyszer a tanító nénijével és osztálytársaival ne

sétált volna oda „üzemlátogatásra" !

Nemcsak a kohóban parázsló koksz volt izgalmas, hanem az is,

amikor a pirosan izzó vasat a mester és a segéde 

a kalapácsukkal meghajlították. Jól emlékszem,

minden gyermek izgatottan próbálta ki a fújtató

húzókarjának rángatását és az üllő csengetését.

Ivancsó Laci, aki gépészmérnöknek tanult, egyszer

 

e műhelyben, amiről ő csak tanult az egyetemen.

Legalább 5 évtizedig aktívan használatban volt ez

az épület és csak 2005-ben bontották le! 

 ♦

ANNAK IDEJÉN... mivel 1-2 segédjén kívül nem volt más

alkalmazott, slkerült elkerülnie a műhely államosítását.

Másodszor a termelőszövetkezetbe való beszervezését

tudta elkerülni. Évtizedeken át megtartotta az önállóságát, és

mint gépészkovács kisiparos a szocialista tulajdonviszonyok

között az úgynevezett magánszektort képviselte=„MASZEK" volt.

Éppen úgy, mint Nyírpazony település többi kisiparosa=

Farkas József, kőműves-mester  a Kossuth utcában,

Magyar András  kőműves-mesterek, a Nyulaskában,

Bukovenszki Mihály, ács-mester, Szabadság úton,

Duliczki András asztalos-mester, a Vasvári utcában

Csernus Tibor cipész-mester, a Táncsics utcában

Márton Miklós szabó-mester,az Arany János úton

Nagy Péter, kerékgyártó, a Jókai utcában és

Megyesán Sándor boltja, a Vasvári utcában..

 

Nagyon nagy kár, hogy a helyi kisiparosok életét

nem akarja bemutatni egyetlen helytörténész sem,

pedig  a mai kor vállalkozói is okulhatnának belőle.

hogyan kell a lakosság igényét jól kiszolgálni !

 

Igazi kurázsi kellett a szocialista rendszerben

a magánszektorban (maszekként) talpon maradni!

 

Ölvedi Miklós sokoldalú, mondhatnánk „reneszánsz" ember volt.  Eredetileg a hagyományos kovács szakmát

tanulta ki, vagyis megtanult patkót készíteni és lovat patkolni. Tudott hagyományos szekérre a vasból való

részeket sajátkezüleg elkészíteni: saroglya-tartó láncot, lőcs-szeget, fellépő vasat kovácsolni és ráfot húzni, stb.

Csinált stráf-kocsit, vaskerítést, vaskaput, üvegtetős teraszt, ácskapcsot az építkezésekhez. Élezett ekevasat,

baltát, fejszét. Szerelt mezőgazdasági kisgépeket, kerékpárt és mopedet. A nyíregyházi huszároknál megtanulta

a gyógypatkolást. Elvégezte az ív- és  lánghegeszés tanfolyamokat. Kitanulta a bádogos munkákat, a gép-

és műlakatos szakmát, amezőgazdaság gépek szerelését és a kitartást, precízséget igénylő a díszmű-

kovácsolást. Az orosi és a pazonyi református templom csillárjait a 70-es években ajándékba készítette el. Épp

úgy, mint ahogy a nyírpazonyi görög-katolikus templom hatalmas toronykeresztjét is adományba csinálta, azzal

indokolva, hogy nagyon sok gör.kat. kuncsajtja van. A vasas-szakmák „professzora" volt. 13 tanulót nevelt.

Emelett a református gyülekezet  presbitere volt és a helyi az önkéntes  tűzoltók egyik vezetője. 

__________________________

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Kulfold

(Laszlo Kiss, 2015.05.24 17:53)

Szep tortenet, cask az a baj hogy nem emliti Zoldesi Jozsef Kerekgyarto mestert aki a Voroshadsereg ut. 14 szam alatt elt es dolgozott.